Idén publikáltunk egy tanulmányt, amiben azt vizsgáltuk, hogy milyen dimenziók mentén hasonlítanak a párok egymásra, és ezeket mennyire tartják fontosnak az emberek. Ahogy azt már régebben is írtuk (ITT, meg ITT), a párok általában hasonlítanak egymásra. Ez a hasonlóság változó szokott lenni, attól függően, hogy milyen tulajdonságokat vizsgálunk. Például származásukban, életkorukban, értékeikben a párok többsége nagyon hasonló, míg személyiségjegyeikben, külső megjelenésükben csak mérsékelten hasonlítanak egymásra. Arra nincs sok bizonyíték, hogy bármiben is egymás ellentétei lennének egymásnak, nagy általánosságban. Ez alól kivétel a domináns kontra visszahúzódó, önalávető személyiség típusok. Ezeknél a tulajdonságoknál néha úgy találják, hogy igaz lehet az ellentétek vonzzák egymást, de ezt sem sikerül mindig bizonyítani. Tehát nagy általánosságban a párok többsége (legalábbis akik együtt maradnak) hasonlít egymásra.
Ebben a kutatásban tehát mi arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen dimenziók mentén lehet ezt a hasonlóságot megfigyelni. Gyűjtöttünk 153 tulajdonságot (például érzelmi stabilitás, szexizmus, bőrszín, morális beállítódás, foglalkozás), és ezeket értékeltettük 274 olasz kérdőív kitöltővel. A résztvevők azt értékelték, hogy mennyire szeretnék, hogy a rövid vagy hosszú távú partnerük hasonló vagy különböző legyen ezekben a tulajdonságokban. Ezeket az értékeléseket faktoranalízisnek vetettük alá, hogy megállapítsuk, mely tulajdonságok redundánsak, feleslegesek a jó méréshez. Illetve azért is, hogy feltárjuk, milyen nagyobb dimenziókká álnak össze ezek a tulajdonságok (például akik magasra értékelték a romantikusságot, azon magasra értékelik a szeretetteljes kifejezőképességet is). Az elemzés alapján 24 ilyen nagy dimenziót találtunk: életstílus, vélemény, érzelmek, eredet, társaság, romantika, morál, család, étel, érzés, osztály, vallás, konformitás, szabadidő, megjelenés, munka, konfliktus, empátia, humor, lakóhely, beszéd, intellektus, lelkesség, aktivitás. A résztvevők szerint ahhoz, hogy a párjukkal kompatibilisek legyenek, a legfontosabb, hogy hasonló véleményük legyen fontos kérdésekben (például szexizmus, terhességmegszakítás, halálbüntetés, nemi szerepek). De magas elvárása volt a résztvevőknek az életstílus, romantika, morál, konformitás, lakóhely, megjelenés, empátia, és humor dimenziók iránt is. Persze a válaszaik különböztek aszerint, hogy rövid vagy hosszú távú partnerről van-e szó. Például az életstílus, morál, étel kategóriák fontosabbak voltak egy hosszú távú kapcsolatban, míg egy rövid távú kapcsolatban az intellektus és a külső megjelenés dominált inkább. Férfiaknak fontosabb volt, hogy hasonlók legyenek aktivitásban és érzelmekben, míg nőknek az életstílus, vélemény, morál, konformitás, megjelenés, és empátia voltak fontosabbak. Miért érdekesek számunkra ezek az eredmények? Ahogy azt a résztvevők értékelései is mutatták, más szempontokat veszünk figyelembe, ha hosszú távra tervezünk a párunkkal. Bizonyos tulajdonságok fontosabbak, amikor közös gyermeket nevelünk valakivel, és a lehető legjobb együttműködésre törekszünk. Azonban ha nincsenek ilyen igényeink, a külső megjelenés, és az intellektuális stimuláció lehet döntő.
0 Comments
Nemrég került elfogadásra egy friss kutatásunk egy rangos nemzetközi folyóiratban: Translational Psychiatry. Ebben a kutatásban arra kerestük a választ, hogy mennyire hasonlítanak a párok egymásra depressziós tünetekben. Az eddigi eredmények és elméletek szerint leginkább arra számítottunk, hogy a párok hasonlítani fognak egymáshoz. Azonban az eddigi kutatásoknak volt három nagy korlátja. Az egyik, hogy a párokon végzett vizsgálatok tipikusan kis mintaelemszámúak, így a megbízhatóságuk mindig bizonytalanabb. A másik probléma, hogy minden párt egyformán kezeltek, mintha mindenkit egy kaptafára lehetne húzni. A harmadik gyakori hiányossága a kutatásoknak, hogy egy időpontban vizsgálják a résztvevőket, és nincs kapacitás arra, hogy hosszú távon nyomon kövessék az embereket. Hogy kiküszöböljük ezeket a tipikus problémákat, legújabb kutatásunkban több, mint 11 ezer pár adatait használtuk fel. Ezek az ellenkező nemű párok összesen 12 évig voltak utánkövetve, mialatt kétévente felmérték mindkettőjük depresszió pontszámát. Egyéb fontos alap információik is rögzítve voltak, mint például, hogy hány gyermekük, milyen iskolai végzettségük, egészségi állapotuk, és milyen személyiségjegyeik vannak. Kutatásunkban arra kerestünk választ, hogy milyen egyedi depresszió mintázataik vannak a pároknak, megállapíthatók-e olyan alcsoportok a 11 ezer pár között, amik csak egy-egy csoportra jellemzőek, és másokra rajtuk kívül nem. Más szóval, arra voltunk kíváncsiak, hogy minden pár hasonlít-e egymásra abban, hogy mennyire depressziósak. Arra számítottunk, hogy mivel nem mindenki nem mindig depressziós, (ahogy ezt egy régebbi tanulmányunkban már publikáltuk), lesznek párok, akik mindig hasonlítanak egymásra, lesznek, akik csak időszakosan, és lesznek, akik egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Az eredményeink is ezt a feltételezést igazolták. A párok nagy része, 77%-a szerencsére nem volt depressziós a 12 éves utánkövetés során. Azonban a párok 8%-a folyamatosan növekvő depressziót mutatott, a párok férfi és nőtagjánál is. Másik 8%-a a pároknak egyáltalán nem hasonlított depresszióban, mert csak a nők éltek át folyamatosan magas depressziót, míg a férfiak nem voltak depressziósak a vizsgálat 12 éve alatt. Végül a párok 7%-a csökkenő depressziót mutatott a párok mind férfi mind női tagjánál. Ezeket a mintázatokat ezen az ábrán is meg lehet figyelni: Az ábrán látható első csoportja a pároknak tehát hasonló volt depresszióban, amit úgy is nevezünk, hogy homogámok voltak (azaz hasonló a hasonlóval alkotott egy párt). A párok második csoportjára azt mondhatnánk, hogy konvergensek, tehát az idő előrehaladtával egyre hasonlóbbak voltak egymáshoz. A harmadik csoport egyértelműen heterogám, tehát depresszió tekintetében egyáltalán nem hasonlítottak egymáshoz. Végül pedig a negyedik párcsoportot nehéz ebből a szempontból értékelni. Habár a vizsgálat végén jobban különböztek egymástól depresszióban, mint a vizsgálat elején, mindketten azonos irányban változtak: a pár mindkét tagjának emelkedett a depressziója. Tehát nehéz lenne megmondani, hogy ezek a párok konvergensek (azaz egyre hasonlóbbak az együtt töltött idő hatására) vagy divergensek (idővel egyre jobban különböznek egymástól).
A vizsgálat összességében azért szolgált izgalmas eredményekkel, mert idáig nem volt még példa arra, hogy többféle hosszútávú mintázatot tártak volna fel párokról, ráadásul az egyik mintázat rendhagyó, új elméleti kérdéseket is vetett fel (azaz hogy a negyedik párcsoport konvergens vagy divergens-e hosszútávon). Ezen kívül az is fontos további kérdéseket vet fel, hogy ezek a párok minden hétköznapi életet élnek, milyen kezelésre lehet szükségük, illetve milyen hosszú távú hatással vannak egymás mentális egészségére. A következő blogposztban erre is ki fogok térni. Arról már írtam korábban, hogy a párok tipikusan hasonlítani szoktak egymásra, és ez valószínűleg egy hasznos stratégia, mert általában jobban megértik egymást a hasonló párok. Több elmélet is van rá, hogy miért lehet olyan gyakran hasonlóságot felfedezni a párok között. Az egyik elmélet szerint valószínűleg aktívan olyan párt keresünk magunknak, aki hasonlít ránk. A hasonlóság ismerős, az ismerősséget pedig szeretjük, mert kiszámítható. További elmélet szerint a párok idővel egyre jobban elkezdenek hasonlítani egymáshoz az együtt töltött idő, közös étkezési szokások, egymáshoz idomulás hatására.
Egy másik elmélet szerint tulajdonképpen magától értetődően, természetesen alakulnak ki párkapcsolatok hasonló emberek között, mert mindenki nagyobb eséllyel találkozik hozzá hasonló személyekkel, mint különbözőkkel. Ez mit jelent a gyakorlatban? Vegyük például, hogy hol találkoznak az emberek egymással. Iskolában, munkahelyen, közös hobbi végzése közben. Ilyenkor tipikusan önmagukhoz hasonló emberekkel találkoznak, hiszen hasonló dolgokat tanulnak, hasonló munkát végeznek, egy környéken laknak, ugyanolyan az érdeklődésük. Így óhatatlanul hasonló párok fognak kialakulni. Az utolsó elmélet a párok hasonlóságáról a párválasztási piaccal kapcsolatos. Eszerint az elmélet szerint is az emberek természetesen sorolódnak be egymás mellé, de itt a párkapcsolati értékük miatt. Belátható, hogy az emberek nem szívesen választanak maguknak társat saját „ligájukon” kívül. Tehát ha valaki nagyon vonzónak tartja magát, akkor nem szívesen kezd kapcsolatot olyasvalakivel, akit nem lát hozzá képest elég vonzónak. Ez fordítva is igaz, akik nem tartják magukat annyira vonzónak, valószínűleg nagyon bizonytalannak éreznék magukat egy náluk sokkal vonzóbb ember mellett, hiszen ő könnyedén találhatna magának vonzóbb párt. Fontos tudni, hogy bizonytalan egyelőre, hogy mely elmélet milyen mértékben felelős a párok hasonlóságáért. A következő bejegyzésben arról is fogok írni, hogy mi milyen stratégiát dolgoztunk ki ennek a területnek az előre lendítéséhez. A napokban jelent meg egy cikkünk a Personality and Individual Differences című folyóiratban. Még 40 napig ezen a linken keresztül elérhető az angol nyelvű cikk. A cikkben a negatív, taszító párkapcsolati tulajdonságokat vizsgáljuk, amikről már korábban is írtam ezen a blogon itt.
Gyorsan összefoglalom, amiről régebben írtam. Az első vizsgálatban megkérdeztük az embereket, hogy milyen tulajdonságok taszítják egy potenciális partnerben. Egy 96 elemű tulajdonságlistát készítettünk a válaszokból, ami jól jellemezte, hogy milyennek kell lennie valakinek, hogy visszautasítsuk a párkapcsolati közeledését. Ezután megvizsgáltuk, hogy milyen általános, nagy dimenziók mentén mozognak ezek a tulajdonságok. Tehát a 96 tulajdonságot leredukáltuk 7 fő dimenzióra, hogy könnyebben lehessen használni később a gyakorlatban. A 7 fő faktor, amit találtunk a Lúzer, Csúnya, Arrogáns, Abuzív, Koszos, Ragacs, és Ellenséges voltak. Miért volt érdekes számunkra ez az eredmény? Azért, mert ezelőtt csak egyetlen másik tanulmány foglalkozott ezzel a kérdéssel, és az ő eredményeik nem voltak túl meggyőzők. Ezért mi úgy döntöttünk, hogy megismételjük a vizsgálatot, és szigorú statisztikai eljárással keresünk olyan párválasztási faktorokat, amelyek megbízhatóan mérik a válaszadók preferenciáit, és más kutatók is használni tudják majd. Egy másik fontos kérdés, ami felmerült, hogy mi a fontosabb: a pozitív, vagy a negatív tulajdonságai egy potenciális partnernek? Lenne annak is értelme, hogy az emberek arra fókuszálnak, hogy elkerüljék a teljesen rossz párkapcsolati jelölteket. Ez a stratégia azért lehet evolúciós szempontból kedvező, mert kapcsolatot kezdeni egy rossz partnerrel nagyon költséges. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nagy nehézségeket jelent, ha gyerekünk születik egy kapcsolatból, ahol a partnerünkkel nem tudunk együtt működni, nem értünk szót egymással, akár káros szenvedélyei vannak a másiknak. Az evolúciós elmélet szerint tehát azok az emberek, akik adaptálódtak arra, hogy kiszűrjék az ilyen jelölteket, szelekciós előnyben részesültek, és utódaiknak jobbak voltak a túlélési esélyeik. Az érem másik oldala, hogy a pozitív tulajdonságokat keresni egy partnerben szintén fontos, hiszen az sokat elárul arról, hogy mit nyerhetünk abból a kapcsolatból. Ha valaki például szép, akkor nagyobb valószínűséggel egészséges is. Erről bővebben írtam már a blogon is, például itt. Tehát adott volt a kérdés, hogy mire fókuszálnak az emberek jobban? Keresik a pozitív tulajdonságokat a partnerben, vagy próbálják elkerülni a negatív tulajdonságokat? Ahogy már említettem, mi vagyunk egyelőre a második kutatócsoport a világon, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, úgyhogy még nagyon friss a terület. Egyelőre 1-1 a verseny állása, ugyanis az előttünk lebonyolított két vizsgálat (Prof. Peter Jonason csoportja által) azt találta, hogy a negatív tulajdonságok nagyobb szerepet kapnak a párválasztásban, mint a pozitívak. Ezzel szemben mi azt találtuk, hogy a pozitív tulajdonságokra az emberek kíváncsibbak, mint a negatívakra. Természetesen, azonban, mindkettő oldal nagyon fontos a párválasztásban, és szerintünk jól kiegészíti egymást a két modell. Reméljük, hogy a jövőben még sok új kutatás fog születni erről az új területről. Milyen partnert szeretnénk? Legyen kedves és szép? Legyen okos? Milyen partnerünk van most? passzolnak a tulajdonságai az elvárásainkhoz?
Valójában nem magától értetődő, hogy a preferenciáinkhoz illeszkedjen a partnerünk. Elég sokféle elvárása lehet egy embernek. Nem biztos, hogy minden egyes preferenciánkat meg fogjuk találni egyetlen partnerben. Valahogy mégis párt választunk magunknak, akivel nagy általánosságban elégedettek is szoktunk lenni. Ez a kérdés foglalkoztatott bennünket, amikor arra kerestük a választ, hogy az embereknek mennyire stabilak a preferenciái. Megkérdeztünk egyedülálló személyeket a párválasztási preferenciáikról, majd fél évvel később újra felvettük velük a kapcsolatot. Újból megkérdeztük az embereket, hogy milyen párválasztási preferenciáik vannak. A résztvevők egy része időközben partnerre talált, így megkértük őket arra is, hogy értékeljék az új partnerüket is azonos szempontok mentén. Azt találtuk, hogy azok, akik új partnerre találtak, az új partnerhez idomították a preferenciáikat az eltelt idő alatt. Ennek nagyon érdekes implikációi vannak. Fontos eredmény, hogy kimutattuk, hogy az emberek módosítanak a preferenciáikon, amikor valaki új személlyel párkapcsolatba kezdenek. Képzeljük el, hogy milyen következményei lennének, ha az emberek nem módosítanák a preferenciáikat! Ebben az esetben tartósan magas lenne a diszkrepancia a vágyott személy és az aktuális partner között. Ez folyamatos belső harcot jelentene. Az emberek elégedetlenek lennének a partnerükkel, és valószínűleg állandó lenne a konfliktus a párkapcsolatokban. Ez úgy is hívjuk a pszichológiában, hogy kognitív disszonancia. Minden döntés disszonanciát okoz, hiszen minden döntésünkkel lemondunk egy lehetőségről egy másik javára. Ebben a párkapcsolati esetben egy partner választásával lemondunk az összes további potenciális partnerről, akik lehet, hogy ilyen-olyan tulajdonságban jobbak lennének, mint a mostani partnerünk. Ebben az elképzelt szcenárióban nagyon sok lenne a konfliktus és valószínűleg nagyon kényelmetlen lenne a párkapcsolati élet. Az a feltételezésünk, hogy ezért lehet az, hogy az emberek kicsit idomítanak a preferenciáikon, amikor egy adott partnerre esik a választásuk. Így csökken az elégedetlenségérzet, és nőni tud a kapcsolati harmónia. Érdekes módon, az emberek akkor szoktak újra kritikusabbak lenni a partnerükkel, amikor újból fontos mérföldkőhöz érnek. Például amikor elköteleződnek, házasságot kötnek, gyereket vállalnak, közös házat vesznek. Ezekben az esetekben megnő a figyelem a partner tulajdonságai irányában, és kiéleződnek az egyes eltérések a vágyott és a valós tulajdonságok között. Ez így természetes, hiszen a felelős döntésekhez szükséges a szempontok alapos megfontolása. Amikor egy potenciális partnert megismerünk, akkor különböző tulajdonságait fel tudjuk mérni. Mennyire tűnik okosnak? Mennyire szép? Mennyire tűnik jó anyagi helyzetűnek? Azonban a sok tulajdonságot valahogyan mérlegelni kell, amikor végül döntünk a partnerről: igen vagy nem? A legújabb kutatások sokat koncentrálnak erre a kérdésre, mert érdekes módon, még nem tudjuk magas bizonyossággal bejósolni, hogy kinek ki lesz vonzó. A kutatók arra gyanakodnak, hogy ez az előrejelző modellek hiányosságai miatt van így. Hagyományosan a kutatók két féle modellt alkalmaztak. Az egyik szerint a többféle értékelt tulajdonság összege jelezte előre, hogy ki mennyire kívánatos. Például az egyik partnerjelölt lehet csúnyácska, nagyon tehetős, és nagyon okos, míg a másik jelölt lehet közepesen szép, közepesen tehetős, és közepesen okos. Ha összeadogatnánk ezeket a súlyokat, nagyjából az jönne ki, hogy az első jelölt egy kicsit magasabb értéket érne el, mint a második, tehát az első kívánatosabb, mint a másik. Egyetértenénk ezzel az eredménnyel? Nem biztos, hogy mindenki. Egy másik modell szerint el kell érni egy minimum, belépő szintet minden tulajdonságon ahhoz, hogy valaki szóba jöhessen, mint partner. Ebben az esetben a csúnyácska, de tehetős és okos partnerjelölt valószínűleg kiesne, mert nem érné el a minimálisan elfogadható külsőt. Ezek szerint a mindenben közepes, második jelölt kívánatosabb, mint az első? Nem biztos, hogy mindig.
A legújabb eredmények azt mutatják, hogy ahhoz, hogy jól előre tudjuk jelezni, ki mennyire kívánatos egy adott személynek, tudnunk kell, hogy milyen preferenciái vannak. A preferenciák aztán összevetésre kerülnek a partnerjelölt értékelésével. Ez matematikailag úgy lehetséges, ha a többdimenziós partnerértékelési térben megmérjük, milyen távol van egymástól a két értékelési pont. Pontosabban kiszámoljuk az egyenes (euklideszi) távolságot a partnerjelölt és az ideális partner között. Egyelőre ez a legsikeresebb modell, amivel kutatók meg tudják határozni, hogy ki mennyire lesz vonzó a számunkra. A párválasztást olyan szemszögből is tudjuk vizsgálni, mintha egy piacon alkudoznánk egymással. Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy mennyit ér a portékája. Hogyha ez egy cserekereskedelem lenne, akkor az embereknek gyorsan fel kellene mérniük, hogy milyen értékű tárgyak lennének nagyjából elfogadhatók az általunk kínált áruért cserébe. Többféle szempontot is figyelembe veszünk ilyenkor, például az állapotát, méretét, használati értékét. Fontos tudnunk ilyenkor, hogy az ár bizonytalan, hiszen annyit ér, amennyit egy adott pillanatban adnak érte. Maga a tranzakció határozza meg az értékét, mert az függ attól a személytől is, akinek éppen akkor szüksége van egy termékre. Például, ha sürgős, lehet, hogy többet is hajlandó fizetni érte, mint ha ráérne még válogatni. A párválasztás is hasonló analógiával magyarázható. Úgynevezett párválasztási piacon keresünk magunknak társat. Az emberek különböző stratégiákkal állnak neki a feladatnak. Például van olyan, aki nagyon sok ajánlatot tesz. Viszonylag könnyen hív randira másokat, és ezt a stratégiát egészen addig űzi, amíg a sok ajánlatból néhány sikeres lesz. Mások nagyon sokáig válogatnak, és csak egy-két ember jöhet náluk szóba, mint partnerjelölt. Számos faktor befolyásolja, hogy ki kinek mond igent és nemet, amikor egy kezdeményezés megtörténik. A külsőnk, az életkorunk, anyagi helyzetünk kerül összehasonlításra a partnerjelöltünk tulajdonságaival.
Érdekes módon azonban, hogyha megkérdezzük az embereket, hogy nagyjából milyen magasan értékelik magukat egy skálán párkapcsolati kívánatosság szempontjából, akkor csak kicsi összefüggést találunk az életkor tekintetében. Minket kutatókat ez nagyon meglepett, mert nem gondoltuk volna, hogy a 18 éves férfiak és nők csak alig fogják magukat kívánatosabbnak tartani, mint a 60 éves férfiak és nők. Az evolúciós elmélet azt jelezné előre, hogy mivel objektíven tekintve a 60 éveseknek már kisebb a kapacitásuk, hogy gyermeket nemzzenek, gyermeket hozzanak a világra, ezért ez a párkapcsolati piacon vett önértékelésükben is tükröződni fog. Pedig a valóságban a válaszok egészen mást mutattak. Tanulságos, hogy a párkapcsolati önértékelés bizonyos mértékben független az objektív és fix tulajdonságoktól, mint például, hogy hány éves az illető. Úgy tűnik, hogy az emberek azt veszik inkább figyelembe, amikor magukat értékelik, akik a számukra a legelérhetőbbek. Például a 60 évesek más hatvanas emberekhez viszonyítják az adottságaikat, és így a saját mezőnyükön belül hasonlítgatják magukat. Ez a jelenség nagyon fontos, mert sokat elárul arról, hogy mennyire befolyásolni tudják a hiedelmeink azt, ahogy saját magunkat látjuk és értékeljük. Hagyományosan a kutatók hosszú távú, komoly és alkalmi vagy rövid távú párkapcsolatokat tartanak számon. Szerettünk volna utána járni, hogy valójában milyen sokszínű ez a paletta. Negyven személlyel végzett interjú alapján több, mint 700 oldalnyi eredmény előzetes összefoglalója következik.
Húsz férfi és húsz nő, vegyesen lett kiválogatva korra, végzettségre való tekintettel. Egyiküknek sem volt még gyermeke, de már mindegyikük részt vett legalább egy párkapcsolatban élete során. Meginterjúvoltunk őket, hogy milyen típusú párkapcsolatokban vettek eddig részt, ezen kívül milyen párkapcsolatokat láttak a környezetükben, hogy a lehető legsokszínűbb képet kapjuk a párkapcsolatok sokszínűségéről. A gyűjtött anyag részletgazdagságára és hosszára való tekintettel egyelőre csak előzetes eredményeket tudunk itt megosztani. A feljegyzett párkapcsolati típusok a következők voltak: bosszú szex, vígasz szex, unalom szex, kalandvágy szex, barátság extrákkal, nem definiált járás, járás, járás annak tudatában, hogy nem fog örökké tartani, járás az eljegyzés tervezgetésével, házasság, „legalább van valakim” kapcsolat, „nem bírok egyedül lenni” kapcsolat, együtt élés, egymás mellett élés, érzelmileg kiürült kapcsolat, ellaposodott kapcsolat, érdekkapcsolat, kapcsolat, amely nem mindkét fél részéről volt párkapcsolatként tekintve, egyéjszakás kapcsolat kölcsönös megegyezéssel, egyéjszakás kapcsolat, amelyben a másik fél többet szeretett volna, hosszú távú kapcsolat alkalmi megcsalásokkal, megcsalás barátság extrákkal, megcsalás hosszú távú szeretői kapcsolattal, poliamória, édeshármas, abuzív kapcsolat, elrendezett házasság, kapcsolat, amelyben az egyik fél köddé válik, sugar kapcsolat. A dokumentált párkapcsolati típusok segíteni fognak bennünket, hogy a jövőben megbízhatóbb méréseket végezhessünk a párkapcsolatok pszichológiájáról. Vannak tulajdonságok, melyeket legszívesebben visszautasítanánk egy potenciális partnerjelöltben. Ezeket mérni is tudjuk: mekkora valószínűséggel utasítanál vissza egy partnert, aki…?
Kíváncsiak voltunk rá, hogy miket tartanak az emberek rossz tulajdonságnak egy potenciális partnerben. Megkértünk 173 heteroszexuális embert, hogy írjanak egy listát nekünk arról, milyen tulajdonságokkal kell egy embernek rendelkeznie ahhoz, hogy az illetőt visszautasítsák, mint potenciális hosszú vagy rövid távú partnert. Összesen 96 tulajdonság gyűlt össze, többek között olyanok, mint önző, lusta, féltékeny, vagy alkoholista. Mivel ez a lista túl hosszú ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni vele, egy újabb kutatást szerveztünk, amiben 2445 személy vett részt, és értékelte, hogy mennyire valószínű 1-től 7-ig, hogy az illetőt visszautasítaná, ha az említett tulajdonságokkal rendelkezne. Tehát a vizsgálat így nézett ki: önző (1 nem utasítaná vissza, 7 biztosan visszautasítaná), lusta (1-7), féltékeny, (1-7), stb. Az ily módon kapott értékelések segítségével faktorelemzést tudunk végezni a tulajdonságokon, és meg tudjuk állapítani, hogy milyen átfogó, általánosabb dimenziók nyomnak latba egy partner visszautasításakor. A kapott faktorok a következők. Lúzer: céltalan és döntésképtelen. Csúnya: csúnya és nem jó testalkatú. Arrogáns: egoista és nagyképű. Abuzív: agresszív és erőszakos. Rossz higiénia: ápolatlan és igénytelen. Ragacs: ragaszkodó és érzelgős. Ellenséges: rosszindulatú és barátságtalan. Mely vonatkozásokban helytálló az önértékelésünk, amikor kívánatosnak érezzük magunkat, és melyek azok a tulajdonságaink, melyeket egy kicsit túlértékelünk a kelleténél? Ezúttal azt járom körbe, hogy milyen partner teszi elégedetté a férfiakat és a nőket.
634 fős mintán végzett pszichológiai kutatásom alapján a férfiak akkor elégedettek a kapcsolatukkal, ha melegszívű, stabil, vonzó külsejű és szenvedélyes nő a szerelmük. Az is kiderült, hogy sokszor a nők magasabb státusza, karrierje negatív árnyékot vethet minderre. Feltehetőleg azért, mert Magyarországon nehezebb egy család életét megszervezni, amennyiben két hasonlóan fontos karriert is figyelembe kell venni. Érdekes módon, noha a férfiaknak fontos a nők melegszívűsége és stabilitása (nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteljes párra vágynak), a nők inkább a megjelenésük és a szenvedélyességük alapján értékelik magukat magasra, vagy alacsonyra párkapcsolati szempontból. Úgy tűnik, hogy fontos hangsúlyt fektetni a boldog és működő párkapcsolat érdekében a törődő, szeretetteljes hangulat kialakítására is, a vonzó megjelenés mellett. A nők intelligens, szenvedélyes, melegszívű és stabil partnerre vágynak az eredmények szerint. Azonban itt is meglepő eredményt kaptam, mely szerint a férfiak akkor tartják magukat kívánatosnak, ha jó megjelenésűek, intelligensek, szenvedélyesek, dominánsak (tehát bátrak és magabiztosak) és jó anyagi helyzetük van. Ez arra utal, hogy a közhiedelemmel ellentétben, bár fontosabb a nők számára a pénz, mint a férfiaknak, de az elégedettségük alapja a szeretetteljes, odaadó partner, és kevésbé a magas státusz. |
Szerző:Csajbók Zsófia Fotó: https://flic.kr/p/zD6o4f
Archives
October 2022
Categories |